HARGITA SZÉKELY NÉPTÁNCSZÍNHÁZ

 

 

NAGYVÁRAD TÁNCEGYÜTTES

Női néptáncost keres a Szigligeti Színház!
A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese határozott idejű, teljes munkaidős szerződéses jogviszonyra keres érettségi bizonyítvánnyal és

3,5 év munkaviszonnyal rendelkező női táncost. Az új társulati tag a korábbi előadások szerepeit veszi át, ugyanakkor készülő előadásainkban is szerepel.
Jelentkezni szakmai önéletrajzzal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehetséges.

Kérjük, a levélben a jelentkező csatoljon magáról egy portré-, egy egészalakos, valamint egy táncos fotót. 

 

Csütörtökön hajnalban 76 éves korában elhunyt Mucsi János - Harangozó Gyula-díjas, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett koreográfus, érdemes művész, a Duna Művészegyüttes egykori művészeti igazgatója, a Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztivál elnöke.

 

Mucsi János, a Novák Ferenc ‘Tata’ vezette Bihari János Táncegyüttes emblematikus táncosa volt, majd a Zalka Táncegyüttes művészeti vezetője.

1991-től 2007-ig volt a BM Duna Művészegyüttes művészeti igazgatója, ahol vezetése alatt az együttes repertoárja a legmagasabb művészeti elvárásoknak megfelelően alakult át.

Munkásságának köszönhetően emelkedett vissza a Duna Művészegyüttes a hivatásos társulatok számára kötelező rangra.

Sajátos, hazai és nemzetközileg is kitekintő folklór és táncszínházi arculatot alakított ki, amellyel a magyarországi táncmozgalom kiemelkedő helyét vívta ki.

Az együttes munkatársain kívül, a magyar néptánc és kortárstánc teljes alkotó élgárdáját kérte fel időről-időre közös értékek létrehozására a megújhodás érdekében. 

Tizenöt évnyi vezetése alatt az együttes repertoárja a korszerűen széleskörű művészeti elvárásoknak megfelelően alakult át.

 

Mucsi János alkotói pályafutása alatt mindig nyitott és érdeklődő volt más népek kultúrája, valamint a hasonlóan igényes, akár kortárs táncművészeti alkotók munkái iránt is.

Irányításával a BM Duna Művészegyüttes menedzsmentje volt a megvalósítója a Kultúra 2000 Európai Uniós projektnek, amely a nemzetközi együttműködési kapcsolatok elősegítését,

valamint az Európa-szerte működő kulturális szervezetek összefogását erősítette.

 

Ötletadója, alapítója, művészeti igazgatója, elnöke volt az 1996 óta évente megrendezett multikulturális rendezvénysorozatnak, a Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztiválnak.

A nagyszabású eseménysorozat kezdetben főként Budapest központi helyszínein zajlottak a tánc és zene műfajaiban, ma már az ország több nagyvárosaiba is elviszik a Duna Karnevál programjait.

A Karneválok Gálaestjeinek rendező-koreográfusa a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon (Mezőségi Lakodalmas, Parazsak és Lángok, Ezredűző, A Század Bálja, Hagyományok Bálja, Kossuth emlékműsor, Ghymes Tánckoncert, Európai Tánckaraván stb.).

A karnevált a jövő évben már 30. alkalommal rendezik meg Mucsi János feleségének, Vincze Andrea alelnöknek a vezetésével.

 

Mucsi János koreográfusi munkáival rendszeresen találkozhattunk jelentős nemzeti ünnepek programjaiban, színházi produkciókban: (István, a király, Attila, Nekünk Mohács kell, Zúgjatok harangok …)

A hazai néptáncmozgalom országos fesztiváljain – részvételekor – minden alkalommal nyert koreográfiáival nívódíjakat, nagydíjakat:

 

Szolnoki Néptánc Fesztivál:

  • 1983. (Betlehem)
  • 1985. (Üvegesek)
  • 1989. (Danaidák)
  • 1991. (Amazonok)
  • 1993. (Carmen)

 

Zalai Kamara Táncfesztivál:

  • 1984. (Koldusének)
  • 1986. (Lányok)
  • 1988. (Két román)
  • 1992. (Szerencséd fiam…)
  • 1994. (Menüett),
  • 1998. (Viharsarok)
  • 2006 (Görög tánc)

 

Jelentősebb táncszínházi munkái – rendező-koreográfus:

  • Szuzai menyegző
  • Amazonok – Madonnák
  • Kossuth Lajos üzenete (bemutató Washingtonban és Londonban, 2002)
  • Parasztdekameron
  • Rókamesék
  • Hamupipőke
  • Duna Karnevál Gálaműsorok 19 alkalommal
  • Európai Tánc Karaván
  • Le Danube de Sissi
  • Andalúziától Skandináviáig
  • Három tenger tánca – Balkán-mediterrán tánckoncert

 

Magas szakmai elismerésekben részesült különböző nemzetközi fesztiválokon alkotóként, zsűritagként (Finnország, Lengyelország, Törökország (10 alkalommal), Németország, Hollandia, USA, Olaszország, Kína, Vietnam stb.).

 

A Magyar Táncművészek Szövetsége Alelnökeként, elnökségi tagként, majd a Felügyelő Bizottság elnökeként és a Duna Művészeti Társaság Nemzetközi Multikulturális Alapítvány elnökeként, tevékenyen részt vállalt a hazai táncszakma érdekeinek képviseletében, kuratóriumok és bizottságok munkájában, a magyar kultúra hazai terjesztésében és külföldi elfogadtatásában.

 

Mucsi János számos állami kitüntetés birtokosa volt. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, 1998-ban pedig a magyar táncszakma legmagasabb elismerésében,

a Harangozó Gyula-díjban részesült. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, 2012-ben A Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatát vehette át.

2014-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, 2018-ban pedig Magyarország Érdemes Művésze elismeréssel díjazták munkásságát.

2020-ban a Tánc világnapja alkalmából, a Magyar Táncművészek Szövetsége Életműdíjban részesítette.

 

Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Nyugodjék békében!

A legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó,

elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította.

 

A Nemzet Művésze cím az előzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét betöltött művészeknek adható. A Nemzet Művésze címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti.

A díjat a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a köztestület megalakulásának évfordulója – november 5. – alkalmából adományozza.

 

Nyolcan nyerték el idén a díjat, amelyet kedden adtak át Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban.

A díjat odaítélő bizottság idén Berecz András népdalénekesnek, mesemondónak, Ferenczfy-Kovács Attila építésznek, belsőépítésznek, látványtervezőnek, Kende János operatőrnek, Lázár Antal építésznek, Mezei Gábor belsőépítésznek, bútortervezőnek, Tamás Menyhért költőnek, írónak, műfordítónak, Temesi Ferenc írónak és Uhrik Teodóra táncművésznek, táncpedagógusnak ítélte oda az elismerést.

 

 Hankó Balázs – KIM miniszter                                        Uhrik Dóra                                                           Turi Attila – MMA elnök

 

 

Uhrik Teodóra:

TÁNCMŰVÉSZ PÁLYA

Az Állami Balettintézetben végzett, utána rögtön Pécsre szerződött.

1960-ban az Eck Imre által alapított Pécsi Balett Együttes tagja, szólistája, későbbiekben a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja lett.

A Pécsi Balett tagjaként bejárta a világot.

 

LEGFŐBB SZEREPEI

Eck Imre – Vivaldi: Etűdök kékben

Eck Imre – Petrovics : Passacaglia

Eck Imre – Gluck : Don Juan

Alberto Alonso: Veronai szerelmesek mártíriuma

Tóth Sándor – Mahler: Sikoltások

Tóth Sándor: Médea

 

VISSZATÉRÉS A TÁNCSZÍNPADRA

1999 · Herczog István: Zorba (Madame Hortense) - Pécsi Balett

2000 · Herczog István: Kaméliás Hölgy (Madam) - Pécsi Balett

2007 · Juronics Tamás: Hattyúk tava (Siegfried anyja) – Szegedi Kortárs Balett

2009 · Vincze Balázs: Giselle (Giselle anyja) – Pécsi Balett

2015 · Bozsik Yvette: A hattyúk tava (A herceg anyja) – Pécsi Balett

 

SZÍNÉSZI FELADATOK

2011 · Bernarda Alba (Prudencia) - Müpa Budapest

2012 · Picasso kalandjai (főszereplő Ingrid Guggenheim) - Pécsi Nemzeti Színház

2013 · Antigoné (Teiresziász) - Pécsi Nemzeti Színház

2014 · Én és a kisöcsém (Madám Fini) - Pécsi Nemzeti Színház

2014 · A kripli (Eilin) - Pécsi Nemzeti Színház

2014 · Szentivánéji álom (Tündér) - Pécsi Nemzeti Színház

2017 · Ádám almái (Julle) - Pécsi Nemzeti Színház

2018 · Magyar Elektra - Pécsi Nemzeti Színház

 

RENDEZŐ, TÁRSRENDEZŐ, DRAMATURG

2011 · Hófehérke és a hét törpe – Pécsi Balett (rendező, dramaturg)

2011 · Otello – Pécsi Balett (dramaturg)

2013 · Ideje a táncnak gyerekek! – Pécsi Balett (rendező, dramaturg)

2013 · Diótörő – Pécsi Balett (dramaturg, a rendező munkatársa)

2014 · Carmen – Pécsi Balett (dramaturg)

2015 · A kis herceg és a planéták (dramaturg-rendező)

2016 · A kis herceg – Pécsi Balett (dramaturg)

 

OKTATÁS , OKTATÁSSZERVEZÉS

1976-ban a Táncművészeti Főiskolán táncpedagógusként diplomázott

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola tanára 1978-tól, táncművészeti tagozatának igazgató helyettese: 1991-2013.

Növendékei megtalálhatók az ország legjelentősebb balett és táncegyütteseiben és külföldön is.

1996 óta táncművészeti oktatással foglalkozó szakértő, az alapfokú, középfokú, és a felsőfokú táncművészeti oktatás programjainak elkészítése több éves szakértői munkája eredménye.

A 2001/2002 tanévben közreműködésével indult a Pécsi Tudományegyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézet keretein belül a modern tánc pedagógus képzés, 2004/2005 tanévben pedig a néptánc pedagógus képzést, melynek szakmai vezetője volt.

 

DÍJAI:

Pécs Város díszpolgára (2022)

Pécs Város Művészeti Díja - Vasarely-díj (2021)

Magyar Táncművészek Szövetsége - Táncművészetért-díj (2019)

Táncpedagógusok Országos Szövetsége - Táncművészetért-díj (2018)

Pro Civitate Emlékérem (2014)

Bonis Bona-díj (2013)

Apáczai Csere János-díj (2011)

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2011)

Örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának (2010)

Martyn Ferenc Alapítvány életmű díja (2008)

Életmű-díj (2005)

Kossuth-díj (2002)

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1997)

Érdemes művész (1982)

Liszt Ferenc-díj (1976)

Pro Communitate

Pro Urbe

Pedagógus Nívó-díj

 

(Életrajzi forrás a Pécsi Balett honlapjáról)

 

Szívből gratulálunk Uhrik Dórának a Nemzet Művésze címhez!

További munkájához jó egészséget és sok sikert kívánunk!